Tengeren innen, hegyeken túl...
Bence, Judit, Titusz és Pati a Zabljak - tengerpart között húzódó 120 km-nyi távolságot, a montenegroi közlekedési viszonyokat figyelembe véve négy óra alatt tervezték megtenni, egy egész nap lett belőle. Órákig kanyarogtak lefelé a Tara -kanyon oldalában, a hely amúgy a világörökség részét képezi, a látvány gyönyörű volt, az átlagsebesség ellenben igen alacsony a megelőzhetetlen sörös kamionoknak köszönhetően. Késő ebédtájban értek az ország fővárosának, Podgoricának a külvárosába. Egy benzinkútnál megpihentek, kiflit és nyomósmájast vettek ebédre. Némi tanácskozás után úgy döntöttek, hogy Podgoricát nem nézik meg, helyette elkanyarodnak a 60 km-re lévő Ostrog felé. Ostrog, egy kolostor, Szent Bazil püspök vájta, vájatta, a sziklafal kellős közepébe, 1600 m magasan vmikor a középkorban. A hely az ortodox hívők egyik szent zarándokhelye, az odavezető út pedig a montenegroi közlekedés gyöngyszeme. A szerpentin jó húsz km-en keresztül kanyarog a sziklafal mentén felfelé, szigorúan egysávos, kétírányú forgalommal, szembejövő turistabuszokkal. A hajtűkanyarok, korlát nélküli szakadékok felett futnak, a beton út kátyús, töredezett. Az útikönyv leírása szerint Szent Bazil óvó tekintete kíséri fentről, a hozzá igyekvőket, Patiék szívük mélyén érezték szükség is van erre a védelemre. Maga a kolostor hófehéren szikrázik a tűző napon és tényleg a sziklafal közepén lebeg. Előtte hatalmas terasz, ahol lépni sem lehet a matracoktól, sok zarándok ott alszik a földön, miután mezítláb megmászta a hegyet. A bejárat előtt kígyózó sor, kendőkbe burkolózó nők, áldozati olajat és bort cipelő férfiak keverednek kíváncsi turistákkal. Patiék is beálltak a sorba, melynek végén egy aprócska ajtó mögött tünedeztek el az emberek, amögött van a hatalmas, gyönyörű bazilika, következtetett Pati a tömeg láttán. Jó negyedóra alatt jutottak be, bazilika helyett azonban egy aprócska, ikonokkal teli kőcellába léptek. Patin csendesen kitört a klausztrofóbia, azonban hiába tekintgetett hátrafelé, a tömeg előre sodorta őket, egy következő szűk falnyílás felé. Sebaj, az már biztos a bazilika bejárata lesz, gondolta Pati és bátran belépett Titusszal a nyomában. Egy még kisebb cellába jutottak, aminek mélyén egy magas, szakállas pópa állt, kezében hatalmas kereszttel. Nem volt visszaút, Pati a pópa elé lépett, aki komolyan megáldotta őt, megcsókoltatta vele a keresztet, majd a háta mögé intett, további csókra buzdítva. Namármost Pati hitvilágába természetes módon beleillik a kereszt csókkal illetése, azonban mikor meglátta miről van szó szívében azonnal feltámadt az aggodalom a mögötte lépdelő Titusz miatt, aki a transzcendentiával még nem kötött szorosabb barátságot, ezt őszintén vállalja, ily módon igencsak idegenkedik az effajta látványos liturgikus megnyilvánulásoktól. Gondolkodásra azonban nem volt sem idő, sem hely, a tömeg tovább lökte Patit a pópa háta mögé. Pati látta, hogy az előtte lévők csókra hajlanak, Pati tehát szintén lendületesen előre hajolt a félhomályban, hogy nyomjon egy puszit, elképzelése szerint Szent Bazil ikonjára. Az ikon helyett azonban az ereklye tartóban maga Szent Bazil feküdt teljes életnagyságban, illetve a többszáz éves halott teste, egy vékony kis takaróval letakarva. Pati hátrahőkölt, ez már neki is sok volt. Rémülten hátrált a zsoltárt mormogó elmélyült tömeg között az ajtó felé, akkor vette észre Tituszt, aki már a pópát sem vállalta be, ő is az ajtó felé igyekezett. Ebben a pillanatban jött rá Pati, hogy Ostrog nem egy bazilika, hanem az ortodoxok egyik legnagyobb szentjének nyughelye, emiatt búcsújáró hely. Kint a szikrázó napsütésben Pati a tornác egyik oszlopának dőlt és ellenállhatatlanul röhögni kezdett. Magán, Tituszon, a tudatlanságukon, röhögés közben pedig bocsánatot kért Szent Baziltól, amiért dilis turistaként viselkedtek a komoly zarándokok tömegében. Lefelé menet Pati, Judit és Bence még benéztek három másik útba eső kis templomocskába, Titusz a kertben maradt, azután sem volt hajlandó bemenni, hogy Pati biztosította róla nincsen benn sem pópa, sem halott szent. Pati vett magának a kolostor kertben egy keleti imakarkötőt amire már régóta vágyott, Titusz pedig segített választani Pati Anyukájának egy kicsi ostrogi keresztet. Hogy Tituszban milyen nyomokat hagyott az akaratlan zarándoklat, azt Pati nem tudta belőle kiszedni, csak néhány nappal később mondott Patinak annyit az esetről, hogy mivel minden néni a falon lévő ikonokat simogatta, ezért ő is megsimított egyet. Ebből és az úton később történtekből, Pati előtt bizonyítást nyert, hogy Szent Bazil tényleg komolyan gondolja és valóban szemmel tartja a hozzá igyekvőket, még ha lökött és tudatlan városlátogatóként is érkeznek oda. Ostrogtól az út már megszakítás nélkül vezetett lejjebb, egyre lejjebb. Este nyolckor elérték a tengerszintet és Pati a lemenő nap fényében életében először meglátta a tengert...
A tengerparton
Titusz, Pati, Bence és Judit egy néhány utcás üdülőfaluban laktak (Jurmani), Sutomore mellett. Az apartman egy kicsi, mediterrán kert mélyén bújt meg, hatalmas fügefával, virágzó leanderekkel, a kertbensétálgató, őslakos, sárgadinnye nagyságú teknősökkel és hangosan cirregő kabócákkal. Az első igazi tengerparti napot Tituszék Montenegro állítólag leggyönyörűbb partszakaszán a Királynő strandján töltötték. Az öblöt csak hajóval lehet megközelíteni, ezért a tömeg is mérsékeltebb volt. Bármilyen gáz dolog is ez, Pati még tényleg soha, soha nem volt tengerparton, nagyon élvezte az egészet. A világjáró, tapasztalt Titusz megtanította őt búvárkodni, megmutatta neki hogy kell a sós vízben úszni és miközben a tűzforró éleskavicsos parton sétálgattak mezítláb, a gyakorlatban is rámutatott arra miért nem szabad a sünicipőket a szálláson felejteni. Napnyugtakor indultak csak haza, útközben a partmenti árusoktól nagy zacskó zöldséget és lekváros buktát vettek. A szállásadó magyar volt, ennek köszönhetően a tévé fogta a magyar adókat, innentől kezdve Titusz és Bence elveszett Patiék számára, hiszen minden este rém fontos meccseket közvetítettek az olimpiáról. Így hát Pati, aki mérsékelten lelkes sportrajongó, vacsorafőzés közben értesült a vízilabdás fiúk drámájáról, a kézilabdások hősiességéről és a kajakosok verhetetlenségéről.
Második napon Titusz, Pati, Judit és Bence Bar-ba mentek várost nézni. Bar semmi különös, szépségét a romos kőfalakból álló óváros adja. Tituszék órákon keresztül sétáltak a romok között, gyönyörködtek a hegyek előtt cikázó fecskékben, fényképezték a cukorsüveg fenyőket és az olajfa ligeteket, ettek friss fügét a fáról, és vártak Patira, hogy kiálmodozza magát a festői szépségű táj közepén elhelyezett kis padokon. Délben elsétáltak megnézni egy kétezer éves olajfát (Európa legidősebb fája), valamint Bar marináját, ami nagy, koszos és teherhajókkal van teli, majd a parton ebédeltek hamburgert. Délután fürödtek, nem Bar strandján, ahol hatalmas, tengerre néző baldachinos, fehér ágyakba lehetett volna pihenni ( 20 euroért, úgyhogy Titusz csak annyit engedett meg a vágyakozó Patinak, hogy kerítésen át lefényképezze őket) hanem Bar mellett egy kavicsos, sziklás, nem kiépített öbölben, ami Bar hatalmas olajfinomítójára nézett. Amíg a többiek vígan fürödtek, Pati határozottan rosszul érezte magát, hamarosan arra is rájött miért. Régi, egy éve nem látott barátja köszönt be Patihoz Montenegro közepén, a véres hólyaggyulladás, az összes remek tünetével együtt, amit Pati itt most nem részletez. Titusz nagyon édesen ápolgatta Patit, vett neki egy csomó teát meg segített neki, meg vigasztalgatta, Pati a nap hátralévő részét vidám pancsi helyett wc-n kínlódással töltötte.
Harmadik nap Pati gondolkodott rajta, hogy a negyven fokos apartmanban marad pihenni, de aztán nem bírt magával, mégis útnak indult már korán reggel a többiekkel. Montenegro hatalmas, Albániával közös, édesvízi tavához mentek (Skadarska Jezero), hajókázni akartak rajta. A parton élelmes és rafinált hajótulajok vártak rájuk, tört angolsággal azonnal alkudozni kezdtek az angolul legjobban beszélő Titusszal. Titusz mindent bevetett, végül egy háromórás hajóútban állapodott meg összesen 120 euroért, ami pofátlanul drága volt, de a hajótulajok konszernbe tömörülve mind ennyit kértek ott a parton, a tavat meg körbeúszni nem lehetett ugyebár, kb akkora mint a Balaton. Annyit azért kikötött Titusz, hogy a három órában mindenképp legyen benne a tó legszebb és leghíresebb része amiért tulajdonképpen odamentek, és ami tízperc hajóútra volt attól a partszakasztól ahol Tituszék álltak. A hajótulaj fia hevesen bizonygatta, hogy a háromórából kettőt ezen a részen fognak tölteni, beautiful lesz, very beautiful lelkendezett. Az alku közel fél óráig tartott, úgyhogy hólyaggyulladás szólt Patinak, hogy vagy most elrohan wc-re vagy baj lesz. Pati tudta, hogy hólyaggyulladás ilyenkor nem tréfál, azonnal engedelmesen elindult. A parton egy darab étterem volt, oda ment be és az útját álló főúrnak tört angolsággal de annál szívhez szólóbban próbálta elmagyarázni miért kell azonnal toilettre mennie. A pincért totál nem érdekelték Pati érvei, először ki akarta őt küldeni, majd szintén tört angolsággal de határozottan, fejenként egy eurot követelt Patitól meg a szintén pisilni próbálkozó Judittól. Judit szó nélkül távozott az összeg hallatán, Patinak meg itt lett elege az élelmes, vidám és a turistákat pofátlanul fejő skadarska tavi montenegroiakból. " Edd meg az egy eurodat, akkor is be kell mennem ha százezret kérsz te szívtelen tahó" közölte magyarul a főúrral és szorosan összezárt lábakkal beugrált a wc-be. A főúr valószínű értett Pati internacionális metakommunikációjából, mert mire Pati kijött a mosdóból az egy euróval a kezében, nyomtalanul eltűnt. A hajóút első órája valóban beautiful volt, very beautiful. A reggeli párában felszálló madarak köröztek, a tó közepén falatnyi szigeteken kedves kis monostorok őrizték csendben a valaha ott élők imáit, a parton apró mediterrán kőházak, tanyák tűntek fel érintetlen kis öblökben. A hajótúra második óráját a kis csapat a tó egyik kisebb folyóján hajókázva töltötte. Ez a rész is szép volt, ám pont olyan mint a Tisza vagy a Bodrog, egyébként lenyűgöző világa. Patiék ismerősként üdvözölték a kócsagokat, kormoránokat, a fehérvirágú vízililomot és a végeláthatatlan sulyomszőnyeget. Az idő telt, a bácsi kényelmesen pöfögött a kis folyón, a Skadar tó különleges, turistákat vonzó, hegyekkel szabdalt öble, nem látszott közeledni. A harmadik óra kezdetére elhagyták a folyót, a kapitány komótosan leállította a motort, "swim, swim" ajánlotta kedvesen. Juditék pancsiztak egyet, majd a bácsi újabb negyedórát kóválygott a nyílt vízen, végül magához intette Tituszt. Teátrálisan mutogatott vmit a térképen és egyértelmű jelrendszerrel Titusz értésére hozta, hogy az idő lejárt, ha be akarnak menni a szép részre az újabb 50 euro lesz. Titusz röhögött és mondta a bácsinak, hogy indulás haza, Pati dühöngött. A többiek elégedetten szálltak ki a partra, Pati magában morgott. Nem volt jól, úgyhogy némi gondolkodás után a délutáni tengerpart helyett az otthon alvást választotta.
