2012. január 22. vasárnap
Levinek :)
Az egész úgy kezdődött, hogy még valamikor az adventi hetekben Pati egy részben ideológiai, részben nagyon is gyakorlati beszélgetés kapcsán összeveszett a nővérével. Pati ugyanis egyre nagyobb rosszallással tekint a piaci alapú, költekezős, ajándékvásárlós, plazakba rohangálós (drága) karácsonyokra, és egyre inkább szeretné meghonosítani a szabadidő alapú, kreatív ajándékozós, személyes figyelmet adós (olcsó) ünnepeket. Ezzel szemben Pati nővére - lévén fiatal anyuka - minden közeledő, ajándékozás lehetőségét magában hordozó alkalomnál hatalmas izgalommal veti be magát a csillogó játéküzletek világába és platós teherkocsit igénylő mennyiséget vásárol, a kicsi dagi unokaöccs nem kis örömére. A vita során a két álláspont nem közeledett, Pati nővére megsértődött, hogy Pati sajnálja a pénzt az egyetlen unokaöccsére, Pati pedig megsértődött, hogy a nővére megsértődött. Ennek ellenére Karácsony előtt közvetlenül, Pati tett egy elszánt kísérletet elvei feladására és beverekedte magát néhány dugig tömött játékboltba. Akkor adta fel végérvényesen mikor szembetalálkozott egy méteres, eltorzult pofájú Micimackóval, aki hat különböző mesét tudott mesélni géphangon, mereven előre-hátra dülöngélve. Pati dacosan kinevette Micimackót és döntött, kitart kreatív ajándéka mellett és DrOetker mesebeli mézeskalácsházikóját fogják együtt megalkotni a kicsi dagi unokaöccsel vmelyik unalmas, hideg téli estén.
A probléma ott kezdődött, hogy Karácsony után legalább három hétig Patinak egyetlen szabad unalmas, hideg téli estéje nem akadt, fullon volt jobbnál jobb programokkal. A mézeskalácsépítés után vágyakozó unokaöccs (és az őt háttérből kajánul uszító anyukája) telefonjai egyre szaporodtak,majd mikor egyik este a kis négyéves teátrálisan bejelentette, hogy : " Jajj Isztenem soha nem fogok már mézeskalács házikót építeni" , Pati érezte hogy ha az "odaajándékozott személyes idő" dumájának nem akarja teljesen hitelét veszíteni, lépnie kell. Így hát lesöpört az asztalról három aktuális programot és a legközelebbi vasárnap délutánt kijelölte mézeskalácsházikó építkezésre. A kicsi dagi unokaöccs izgatottan érkezett anyukája ( Pati nővére ) társaságában, aki sokat tudó, gonosz mosollyal adta át Patinak a kicsit, ő maga elégedett sóhajjal dőlt le a kerevetre olvasni. Pati pedig lelkesen belevágott...A kelletlenkedő, nyugis - szundikálós estét tervező Titusszal elkezdte kivágatni a sablonokat, ő maga pedig nekiállt az alapporból összegyúrni a tésztát. A tészta meglehetősen sokáig kicsi, ragacsos morzsahalmaz állapotában maradt, Pati kitartóan gyúrt, lisztezett, vizezett, a kis dagi közben orvosost játszott Pati egyik elég jó minőségű hallgatójával. Mikor jó fél órányi küzdelem után végre vmi lett a tésztából, Pati a kicsi közreműködésével kinyújtotta és kivágta belőle a sablonokat. Na, ezt a kissrác igazán édesen csinálta, lábujjhegyen állva, nagy figyelemmel nyújtott, szaggatott, melléktevékenységként pedig szétszórt kb fél kilónyi lisztet a konyhában. A tészta persze kevés lett, többször kellett újranyújtani és osztani, hogy pont kiteljen a négy fal meg a tető, a dobozon beígért házikó melletti havas fenyőre már nem is jutott belőle. Amíg a tészta sült, Titusz és az unokaöccs kötélhúzásosat és megkötözőset játszottak Pati karácsonyi díszkötőivel, a földre szétszórt lisztet több méternyi színes szalag hálózta keresztül kasul a vidám játék végére. A forró tésztát a kicsi dagi unokaöccs kente be ragasztóként szánt tojásfehérjével, a padlót borító liszt a rálocsolt tojás hatására pedig tésztaállagúvá állt össze. A tojásfehérjés mézeskalács falakat Titusz és a kicsi feszült koncentrációval szórta tele cukorcsillagokkal és csipkézte ki cukormázzal. Jó két órányi munka után érkeztek el az utolsó lépéshez, a falak összeillesztéséhez és rögzítéséhez. Itt derült ki hogy DrOetker jó szakács, de csapnivaló építészmérnök, ugyanis a falak és a tetők köszönőviszonyban sem álltak egymással. Titusz és Pati két különböző koncepcióval dolgoztak, fél óra kínlódás után a mindig nyugodt Titusz csendes szitkokat mormolt az orra alatt, Pati egyre türelmetlenebbül erőltette össze a mézeskalács elemeket, Pati nővére abbahagyta az olvasást és odaült az asztalhoz röhögni, a négyéves pedig hangosan üvöltve rohangált Titusz kedvenc dugóhúzójával a kezében fel-alá a szobákban, sárkányosat játszott. Pati akkor kezdte megérteni miért hasznos és bölcs ajándék egy beszélő Micimackó, mikor este kilenc magasságában egy hirtelen mozdulata következtében a ház egyik támfala apró darabokra tört a kezében. Pati megpróbálta összeragasztani tojásfehérjével, amivel elérte hogy az apró darabok meglágyultak és lassan málladozni kezdtek. Pati nővére továbbra is röhögött, Titusz pedig addigra már rég üvöltve rohangászott a kicsi dagi unokaöccs nyomában, ő volt a sárkány. Pati végső megoldásként visszanyúlt a lovardában tanult és magas fokra fejlesztett heftölés ősi művészetéhez, ami azt jelenti, hogy végképp elrontott dolgokat, oda-nem illő eszközökkel, a fizikai törvényeit legyőzve, selejt módon ideig-óráig összeraksz. A földről felszedett többméternyi díszkötővel addig kötözgette. heftölgette, az összetört dirib-darabokat amíg a kicsi ház formát nem öntött. Mesebeli mézeskalácsházikó helyett ugyan, inkább egy Tisza árterére épített, többször összedőlt vályogviskónak tűnt, olyannak, amiket az árvízsújtotta területek megsegítésére gyűjtő plakátokra szoktak fényképezni, a reménytelenséget demonstrálandó. A kicsi dagi unokaöccs szerencsére a realitásokban élő 21.sz.-i kölyök, épp ezért elégedett volt az eredménnyel, sárkányvadászat közben kirohant, rápillantott a rogyadozó házikóra majd vérbeli pasi révén megérdeklődte, mikor eheti meg...
Pati kicsi dagija a napokban ünnepli negyedik szülinapját. Pati nővére felajánlotta Patinak, egy műanyag játékkonyhakészlet -mint szülinapi ajándék- lehetőségét, ám Pati makacsul kitart a kreatív ajándékozás gondolata mellett. Pati és az ő kis négyévese egy budapest környéki tanyán fognak megismerkedni a pónilovaglás rejtelmeivel...
