Titusz és Pati

Juditnak és Bencének :)

Hazafelé Titusz, Pati, Judit és Bence a horvátországi utat választották. Háromnegyed ötkor indultak. Helyi adatok szerint az ország tengerparti részében nyolc éve nem esett augusztusban eső, Patiék sötétben és zuhogó esőben vágtak neki a tenger felett kanyargó szerpentinnek. Negyed hat magasságában kicsúsztak egy kanyarból. Pati erről nem akar túl sokat írni, mert nem volt vicces. A kocsi megpördült és a szembe sávban állt meg, alatta szakadékkal. Pati hálát adott a Teremtőjüknek, hogy abban a fél percben pont nem jött arra senki az egyébként viszonylag forgalmas útszakaszon, és hálát adott Bencének, aki gyorsan és ügyesen megfogta a pördülő kocsit. Az út folytatásában Pati próbált nem arra gondolni, hogy mi lett volna ha..., Titusz az első öt másodperces ijedtség elmúltával, röhögni kezdett, bár azért szorosan megfogta Pati kezét. Pati ismét megbizonyosodott arról, hogy Tituszt nem egyszerű kizökkenteni a híres lelki nyugalmából. Háromnegyed hétre Patiék a montenegroi-szerb határhoz értek, negyed tíz magasságában lépték át. A két és fél órás határzár oka egy, a senki földjén lévő betonkorlátra csapódó autó volt, a látvány nem emelte Patiék hangulatát. Tízkor ismét megálltak, az autóútig égett a horvát hegyoldal, egyórás útzár. Ezen a szakaszon találkozott Pati egy három éve nem látott csoporttársával aki szintén a km-es dugóban ült, volt idejük kibeszélni az eltelt éveket. Tizenegy és fél három között a kis kocsi a hegyekben kanyargott, két újabb erdőtűzön kívűl nem történt említésre méltó. Fél háromkor végre elérték a horvát autópályát, az akkor már több, mint kilenc órája vezető Bence elaludt, Titusz este nyolcig vezetett cca 500 km-t, Pati és Judit pedig kibeszélték az életüket, valamint Judit kimanikűrözte a körmeit. Este nyolc óra körül kevesebb, mint 100 km-re megközelítették a magyar határt, itt vette észre Judit, hogy nincsenek meg a személyi irataik. Úgy saccolt, hogy Zágrábtól 200 km-re délre, egy benzinkúton hagyta őket. A rezzenéstelen arccal vezető Titusz szó nélkül lekanyarodott a pályáról, Pati idegesen rágta az út alatt egyre fogyó körmeit, Bence és Judit ezerrel keresték az iratokat. Az okmányok tíz perc múlva előkerültek, Judit ült rajtuk. A két csaj sírva, vihogva ölelgette egymást, Bence azonnali hatállyal minden úti papírt elvett Judittól, Titusz elégedetten konstatálta, hogy jó döntés volt, még Budapesten elszedni Patitól minden elveszthető és elrontható, az út szempontjából fontos dolgot. A horvát-magyar határon a határőr közölte, hogy Titusz személyije törött, ezáltal érvénytelen. Este kilenc óra volt, Titusz kifejezéstelen arccal a határőrre meredt, "OK" -válaszolta, visszavette a személyijét és tovább hajtottak. Este tízkor húsz órányi út után Titusz és Pati  Badacsonynál kiszálltak, úgy döntöttek a kis házban alszanak. Juditék az éjszaka közepén értek haza Pestre, Tituszék másnap délben, vonattal. A Sutomore - Bp távra Pati a fentiek miatt nem tud időt írni.

A hegyekben (Durmitor, Zabljak)

Titusz, Pati, Bence és Judit négy napot töltött a Durmitorban egy kis hegyi faluban, Zabljakban. Zabljak 1600 m magasságban bújik meg hatalmas hegyóriások völgyében, szétszórt, vidám, színes kő és faházikókkal. A kemping ahol Tituszék megszálltak a falu szélén állt, a  tulajdonos család is ott lakott két kicsi apartmanban, melyeknek mindig nyitva állt az ajtajuk. A család két idősebb hölgytagja a nap nagy részében a tűzhely szerepét betöltő forró vaslap mellett dolgozott, mindenféle halakat, húsokat, gyógynövény főzeteket készítettek bámulatos gyorsasággal, valamint különböző kétes összetételű kenőcsöket gyártottak és árultak töretlen lelkesedéssel. A tulaj és a lánya a vendégeket fogadta, az angolt és a montenegroit  váltogatva próbálták a nyelvi nehézségeket áthidalni. A családhoz tartozott még egy idősebb bácsi, aki egész nap az út mellet állt kicsi, róka formájú kutyájával, ők az érkezőket lesték.

Első nap Tituszék tengerszem-túrára mentek. A kempingtől egy km-re (200 m-es szintkülönbséggel) található a Crna Jezero a híres Fekete tó, Montenegro legnagyobb és leggyönyörűbb tengerszeme, égszínkék - türkizzöld vízzel, helyenként 10 km-es (!) mélységgel,fenyőerdőkkel, hatalmas hegyekkel. Titusz és Pati körbesétálta, Judit és Bence fürdött is benne. Elsétáltak még a Barno Jezerohoz, amiből nem láttak semmit mert elláposodott, illetve továbbgyalogoltak a Zminje Jezerohoz, ami a Fekete tónál sokkal kisebb tengerszem, cserébe viszont turista is kevesebb van a partján. Titusz és Pati egy csendes félórát töltöttek a tó szélén ücsörögve, körülöttük hatalmas szitakötők táncoltak, Pati álmodozva nézte őket Tituszhoz bújva. Eközben Judit és Bence sem tétlenkedett,Judit által kieszelt spontán pózokban fotózgatták magukat. A hazaút források között, patakparton, régesrégi vízimalom mellett vezetett, az erdő sűrűjében, kolompoló, látszólag gazdátlan tehenek ballagtak céltudatosan, duzzadó tőggyel hazafelé. A napi táv Tituszék számára kb 10 km volt, egy-kétszáz méteres szintkülönbségekkel. Este Judit és Pati lecsót főzött, a fiúk az olimpiát nézték, fekete-fehér vibráló képernyőn, hang nélkül.

Második nap Titusz, Pati, Judit és Bence a Savin Kukot mászta meg, ami Montenegro egyik sícentruma, 2300 m-es csúccsal. Hangulatos, néhány km-es kis ösvény vezet a lábáig, hegyi falvacskákkal, kőkerítéssel felszabdalt, végeláthatatlan mezőkkel. A csúcsra egy kb másfél km-es út visz, light-os 900 m-es szintkülönbséget átívelve. Ez volt az a túra ahol Pati csalódottan ámde reálisan megállapította, hogy bármennyire is szeretne az ellenkezőjében hinni, cseppet sem él harmóniában a természettel. A több mint három órás, sík nélküli hegymenetet hagyjuk, nem az volt Pati legnagyobb baja. A városi kis Pati 1500-1800 m között a medvéktől, 1800-2000 m -en a viperáktól, 2000m felett a magasságtól és a szakadékoktól rettegett, valamint minden magassági szinten parázott a Durmitorban állítólag gyakori és hirtelen viharoktól, amik járhatatlanná teszik az utat (lefele). 2200 m felett azonban, közel ahhoz a ponthoz ami valahol Pati tűréshatárának a közvetlen közelében rezgett, az út megváltozott, lankása(abb) és szelíd(ebb) zöld dombok és hegyi virágok között kanyargott fel a csúcsra. A Savin Kuk teteje pedig az a hely volt, ahová Pati szerint minden embernek legalább egyszer életében fel kellene másznia, hogy tisztában legyen a teremtésben elfoglalt helyével. Messzire belátni a Dinári -hegység kietlen, embertől nem járt, lenyűgöző, fenséges és félelmetes hegyláncai közé. Itt kell megjegyezni, hogy amíg Pati útközben kb az életéért küzdött és hisztizett, a csúcson pedig térdre kényszerítette őt a misztikum, addig Titusz, az Alföldön született és felnőtt Titusz, minden különösebb erőfeszítés nélkül felsétált a csúcsra, körülnézett, megállapította, hogy szép, lefényképeztette magát a legmagasabb ponton, majd fütyörészve lesétált. A kaland kb akkora benyomást tett rá,  mint egy biciklikör a Tisza-tóig és vissza. Hazaérve Judit és Pati paradicsomos tésztát főzött egy olcsó és egy drága tescos mártást összekotyvasztva. Bence és Titusz ezalatt az összes montenegroi tévécsatornát izgalomba tartó Montenegro -Szerbia vízilabda meccset nézték meg háromszor egymás után jobb híján, a 200m-es magyar arannyal végződő férfi mellúszás helyett, ami ugyebár a montenegroiakat meglehetősen hidegen hagyta, így egy gesztus erejű közvetítésig sem vettek róla tudomást.

Harmadik nap Bence, Judit, Titusz és Pati raftingoltak a Tara folyón, vidám és feketearcú montenegroi túravezetőkkel hánykolódva kisebb-nagyobb zúgók között. Pati sikítozott, ámuldozott, kurjongatott, csuromvíz lett tetőtől talpig, Titusz csendben és keményen evezett az utasításokat jó katonaként követve. Az út néhány eldugott, elszórt tanyát is érintett, Pati álmodozva nézte a békés hegyi életet, a ház előtti padon ülő ráncos arcú időseket, és a sziklákon jámi tanuló totyogósokat, valamint kiválasztotta azt a domboldalban megbújó kicsiny temetőt, ami a Tara kanyonra néz és ahol majdan nyugodni szeretne. Titusz az előadott ötletre hatalmas önuralommal nem szólt semmit, Bence viszont kölcsön véve Titusz cinizmusát éles megjegyzést tett a hamvak szállítási költségeire, valamint a két országhatár átlépésével járó bürokráciai bonyodalmakra. Ebédre sült halat, főtt krumplit, olajos salátát és kecskesajtot kaptak, édes házi málnaszörppel. Késő délután értek haza a kempingbe, ahol a tulajok a montenegroiaktól megszokott vidámsággal és kedvességgel átköltöztették Tituszt és Patit egy olyan apartmanba, ahol nem volt melegvíz, tűzhely, a konyha és a WC közös légtérrel rendelkezett és a szobába csak létrán lehetett felmászni.

A Durmitorban töltött utolsó napon Bence és Judit a legmagasabb csúcsot célozták meg (2500m), így ők már hajnalban útnak indultak. Pati ezen a napon legszívesebben egy hegyekre néző kispadon olvasgatott volna egész nap Müller Pétert, mivel azonban Titusz Pati kedvéért nem tartott Bencéékkel, ezért Pati úgy döntött, hogy elmegy Titusszal ahhoz a jégbarlanghoz, ami 2300 m-en van és amit a fiú mindenképp látni akart. Az igazság az, hogy Pati kedve már éjjel elment a túrától, amikor arra ébredt, hogy a falu összes kutyája rémülten, elszántan és kitartóan ugat. Pati egyszer hallott ilyen kutyavonyítást Erdélyben, akkor, azon az évekkel ezelőtti éjjelen, a faluba benézett a medve és választott magának egy birkát játszópajtásnak. Ez a hang és a nyomán felrémlett emlék még hajnalban adott egy jókora löketet Pati maci parájának,  így hát reggel félénk szívvel de erős akarattal lépdelt Titusz után a sűrű fenyvesben. Az út gyönyörű volt. A fenyvesből kiérve vidám, napsütötte erdőben kanyargott felfele, majd ahogy emelkedett a magasság, úgy alacsonyodtak a fák, mígnem sziklák szaggatta törpefenyőktől sűrű bozótossá változott a táj képe. Hosszú -hosszú gyaloglás után a keskeny sziklás út, egy  csöndes hegyektől körülvett katlanná szélesedett, ahol egyetlen élőlény várta Patiékat, egy, a gyér füvet türelmesen legelésző lovacska. Hamarosan a ló gazdája is előbukkant, a hegyekben élő, birkákat tartó pásztor kis kocsmát üzemeltetett a semmi közepén, sört árult a szomjas turistáknak. Az út innentől kezdett nehézzé válni, egyre keskenyebb és meredekebb lett. Pati sokáig kitartott, szeme előtt Titusz jégbarlangja lebegett, hosszú órákon keresztül mászott rendületlenül szikláról sziklára, ám 2200 m magasan egy keskeny hegygerinc közepén elpattant benne vmi. Leült egy sziklára, a lába alatt tátongó mélységbe meredt és Titusz semmilyen unszolására nem volt hajlandó tovább menni. A céltól néhány száz méternyire voltak, Pati a szíve mélyén sajnálja, hogy Titusz miatta nem látta a jégbarlangot, ám örökké hálás lesz a fiúnak azért, hogy akkor és ott visszafordult vele és lehozta őt a hegyről. Jó néhány órával később már a szállásuk ágyán összebújva, Pati megkérdezte Tituszt, nem bánja-e, hogy a magasban félős kis Patit választotta élete párjául, egy, a jégbarlangba para és gondolkodás nélkül feldöngető atomnő helyett. Titusz válaszát Pati nem írhatja le ide a blogba, mivel Pati Apukája szerint így is túl sok a szexus a TituszésPati-ban, legyen az elég, hogy Pati továbbra is vidám szívvel tervezgeti az esküvőjüket. Este már négyesben tértek haza a csúcshódító Juditékkal és némileg dühösen vették észre, hogy a szálláson továbbra sincs sem melegvíz, sem főzési lehetőség. Közben hatalmas felhőszakadás tört ki, a háziak kedvesen bíztatták ugyan Patiékat, de semmilyen hajlandóságot nem mutattak a probléma megoldására. Mikor egy hatalmas villám a maradék áramot is kicsapta, Pati és Judit minden türelme elfogyott. A megmelegítendő vacsorájukat (maradék lecsó és paradicsomos tészta) fazékba rakták, lemásztak a létráról és pizsamában és szakadó esőben, lábosokkal a kezükben lecsattogtak a tulajokhoz vacsorát melegíteni. A család meglepetten fogadta őket, majd a családfő a homlokára csapva nevetni kezdett. Sorry, sorry, I forget... hahotázott és beinvitálta a haragos Patiékat a konyhájukba. A nagymama pillanatokon belül megmelegítette az ételt, térült -fordult és mire Patiék észbekaptak a maradék tészta vacsorát nagy adag frissen sült hússal és salátával egészítette ki. Másnap reggel az addig hallgatag nagypapa büszkén mutatta Titusznak a kábeleket, melyeket három nap után sikerült előkeríteni a tűzhely megjavítására. Ez azonban már Tituszék utolsó hegyekben ébredt reggele volt. Elindultak a tengerpart felé...