Visszavonhatatlanul megérkezett a tavasz. Titusz és Pati hétvégén Titusz szülőfalujában voltak és jelentik, a kis falu összes gólyafészke teli van élettel. Pati mindig meghatódik a gólyafészkek látványán. A fák még gondolkoznak és csak lassan, óvatosan bontogatják rügyeiket, az ibolya és a nárcisz sem sieti el a virágzást, a fű sem harsogó zöld még, de a gólyák már állnak a vártán. A régi fészkét újra birtokba vevő tojó középen trónol, míg párja felé hajlik és olyan végtelen gyengédséggel cirógatja, hogy Pati is szükségét érzi szorosabban odabújni Tituszhoz a kopott vonatülésen.
Titusz és Pati ebédre érkeztek haza. Titusz a vonatút alatt végig a vidéki élet kérhetetlen keménységéről szónokolt Patinak. Rámutatott a korai napsütésben fürdő földeken álmosan dolgozó traktorokra és figyelmeztette a léhán gólyákról álmodozó kis Patit, hogy a hétvége nem a pihenésről, hanem a nehéz munkáról fog szólni. Itt a tavasz, most kell megalapozni a nyár bőségét. Titusz édesanyja - mint mindig - ebéddel várta őket. Titusz és Pati teli ette magát tavaly szedett babból főtt levessel, tojásos-kolbászos paprikáskrumplival és tejszínhabos pudinggal. Amíg Pati kávézott, addig Titusz a tv előtt heverve gyűjtötte az erőt. Mikor Titusz kipihente magát felkelt, nagyot nyújtózott, felvette kitaposott munkás cipőjét melynek repedéseibe beette magát a föld, a nagyapja kabátját és egy gyerekkori farmerját. Pati is átöltözött, elővette a tavaly nyáron hordott de még aktuálisan is csinos felsőjét és a nadrágját, amit rongyszőnyeg alapanyagnak vittek le, ám Titusz anyukája megvarrogatta és újat varázsolt belőle Pati hatalmas örömére. Kibicikliztek a telekre és nekifeszültek a kemény munkának. Titusz bátyja és unokaöccse elkezdték megrobizni ( = felszántani) a földet, Titusz és Pati pedig három vödörrel és egy ásóval nekiállt csicsókát ásni (=krumpliszerű, a pesti biopiacokon méregdrágán árult növény, ami Tituszék telkén kiirthatatlanul, vödörszámra burjánzik). Titusz ki-kifordított egy nyomnyi földet, Pati mellette guggolt és szorgalmasan kereste a göröngyök között elbújt csicsókát, tisztogatta róluk a földet és harcolt az előbújó hatalmas gilisztákkal és földi békákkal. Titusz két ásónyomás között kényelmesen a nyélre támaszkodott, élvezte a napsütést, mélyeket szippantott a friss vidéki levegőből és megállás nélkül magyarázott a könyékig sáros, guggoló Patinak a kemény fizikai munkáról. Patinak elgémberedett a lába, gyakran kellett változtatnia a helyét. Mikor egyszer oldalra sandított látta, hogy Titusz bátyja kimért léptekkel sétál a földeken és lendületesen oktatja hatéves unokaöccsüket, aki a mély barázdákon bukdácsolva próbálja irányba tartani a makacskodó robit (= kicsi gép, ami feltöri és megforgatja a földet). Miután három vödör megtelt csicsókával, Titusz és Pati nekiálltak felvágni a hosszú tél alatt felgyűlt hulladék fát. A vastagabb karókat baltával csapkodták rövidebb darabokra. Titusz nagy erővel, pontatlanul de eredményesen hasogatta a fát, míg Pati kicsi,szapora, pontos ütésekkel aprított. A kisebb darabokat Titusz elektromos fűrésszel darabolta fel, Pati tartotta őket Titusz keze alá. Mire idáig eljutottak már jócskán eltelt a délután, Patinak berezonált és megfájdult a feje a fűrésztől. Amíg Titusz a pajta ajtaját javítgatta, Pati inkább nekidőlt a rügyező diófának és fejét ide-oda billentve nézte, hogyan csillog a napsugár a frissen felszántott föld barázdáit beszövő ökörnyálon. Mielőtt hazamentek volna, Titusz és Pati még keresztül-kasul bebiciklizték a kis falut. A lemenő nap fényében az éppen virágba borult kertek mélyén megbújó házak békésen készülődtek az estére. A kapuk előtt az utcán, a munkát befejező gazdák, asszonyok beszélgettek lassú szóval. Csend volt, olyan madárfüttyös, kutyaugatásos, tücsökciripelős csend, ami Pati szíve mélyéig ért és a tökéletesség érzésével ajándékozta őt meg. Az elvarázsolt Pati mellett kerekező Titusz fáradt volt és éhes, azon töprengett ki nyerte a Forma1-et, de tudta jól mit jelentenek Patinak ezek a percek, így addig maradtak kinn míg Patinak el nem zsibbadt a feneke.
Másnap délelőtt Titusz és Pati visszamentek a telekre, hogy behordják a felhasogatott fát. Pati fáradt volt, nem volt kedve cipekedni, Titusz hagyta hadd üljön le a kis ház tornácára ábrándozni. Pati gyanútlanul lezuttyant az álmodozásra legalkamasabbnak tűnő öreg ládára, mire Titusz a farakás mellől nevetett rá Patira. Elmondta, hogy a láda közel száz éve, a nagyapja tornácán állt. Az öreg, a munka befejeztével minden este azon a ládán ülve pipázott és rendezte el magában az élet kisebb-nagyobb kérdéseit. Titusz nagyapja már régen a túlvilág mezőit járja, a háza sincsen már meg, régi ládája azonban megtalálta helyét a kis fészer tornácán. Kései unokája már a Renault gondosan letakargatott csomagtartójában hordja a felhasogatott fát a falu egyik végéből a másikba, a városi Pati múzeumi érdekességként nézi a fészerben régről megmaradt rozsdás ekét, azonban szívük kérdés nélküli magabiztosággal találta meg az álmodozásra száz éve és most is legalkalmasabbnak teremtett helyet, a régi, erős faládát az eresz alatt. Míg Pati az emberi lelkek megmagyarázhatatlan titkain tűnődött, Titusz több fordulóval hazahordta a fát, majd nekiállt kocsit mosni. A hétvége záró programjaként ugyanis Titusz jó néhány órán át tanítgatta Patit egy üres parkolóban szegély mellé beállni, y alakban megfordulni és rövid úton felgyorsulni. Hogy mire készül Pati? Néhány poszt múlva ez is kiderül.
