Pati az asztala mellett állt és figyelmesen hallgatta az előtte tornázó idős néni panaszait. Mikor hasába belemart a jól ismert hónap végén jelentkező fájdalom, szeme alig észrevehetően telefutott könnyel. Nem hagyta abba a munkáját, továbbra is óvatosan hajlítgatta betege fájó ízületeit, jelenléte minden figyelmével az előtte panaszkodóra koncentrált, ahogy azt mindig is szokta. Pati még csak néhány éve dolgozott beteg emberek közt, de azt kezdettől fogva igen fontosnak tartotta, hogy a hozzá segítségért fordulók érezzék,a rájuk szánt rövid idő alatt, az ő sorsuk, gyógyulásuk a legfontosabb Pati számára. Befejezték a vizsgálatot, Pati lázlapot írt, kórlapot szerkesztett, majd türelmetlenségét fékezve részletesen átbeszélte aggódó betegével a következő két hét terápiáját. Összeállították a fürdőkezelések sorrendjét, Pati hagyta magát rábeszélni a betegek által közkedvelt iszapterápiára, és hangsúlyozottan felhívta új, gyógyulásra vágyó nénije figyelmét, az aktív gyógytorna fontosságára. A néni fél óra múltán megnyugodva, bizakodva távozott, Pati kigyógyszerelt, elindította a megbeszélt vizsgálatokat, bekapott néhány falatot ebéd gyanánt, részt vett a délutáni megbeszélésen és bár próbált nem figyelni a hasában egyre követelőzőbben jelentkező fájdalomra, türelmetlensége és elkeseredése azonban egyre nőtt. Alig várta, hogy munkaideje végén kiléphessen a kórház kapuján és hazafelé induljon. Már az utcán sem szabott határt érzéseinek, hagyta, hogy könnyei végre végigfolyjanak arcán.
Titusz és Pati babára vártak. Régóta készültek rá,már a kapcsolatuk legelején is egymáshoz bújva viccelődtek az apróságaik leendő nevén. Aztán ahogy telt az idő egyre többet beszélgettek a vágyaikról, a félelmeikről, a kérdéseikről. Meleg nyári éjszakákon és hosszú téli hajnalokon egymást ölelgetve, végtelen beszélgetésekbe bonyolódva készültek közös életük legnagyobb feladatára, arra hogy új, kicsi életet adjanak a világnak. Kőről, kőre, tégláról téglára építették vágyakozásuknak nem a palotáját, hanem meleg fényű ablakokkal hívogató apró otthonát. Aztán egy napsütéses nyári hétvégén kimondták egymásnak a végső, mindent megerősítő igent és a néhány hónap múlva megtartott esküvő után mindaketten úgy érezték, itt az idő, hogy szeretetüknek szabad utat engedve egy kicsi emberbe teljesedjenek ki és forrjanak elválaszthatatlanul össze. Az unalmas, téli hónapok izgatott várakozással teltek. Pati már hónapokkal előtte a maga aggódós módján felkészítette testét a baba fogadására. Elment a háziorvosához, nőgyógyászhoz, fogorvoshoz, megnézette a védettségi szintjét rubeola ellen és beoltatta magát a bárányhimlő, tetanusz vakcinával, sőt még egy szamárköhögés elleni ismételt oltásra is engedte magát rávenni, valamint hosszas előadást tartott a szkeptikusan mosolygó Titusznak a fészek immunitásról. Azokban a hónapokban amikor Titusz és Pati mindent megtettek, hogy a baba megfoganjon, Pati már úgy élt, mintha hordozná a kicsit. Nem evett a kismamák számára tiltott ételeket, kerülte a macskákat, a nyers húst és a penészes sajtot, a hétvégi szokásos baráti sörözéseken alma fröccsöt ivott, sajnálkozó szívvel megvált tíz éve festett szőke tincseitől és hozzászokott az unalmas barnához, és a néha-néha megkívánt, vacsora után elszívott illatos cigarettákra sem gyújtott rá többé. Akik közelebbről ismerték Patit többen nevettek rajta, hogy túlzás amit csinál, de Patit ez nem érdekelte. Ő minden hónapban lénye egész szeretetével, minden kicsi sejtjével ölelésre készen várta a kicsit, épp ezért volt nagy csalódás számára mikor hónap végén teste egyértelműen jelezte, még mindig egyedül van. Pati ezeket a napokat mindig megsiratta. A türelmes Titusz pedig ezeken az estéken hosszabban ölelgette Patit és csillogó szemekkel szőtt reményteli terveket, már a következő hónapra. Titusz és Pati néhány hónapja próbálkoztak csak. Pati esze tudta, hogy fölösleges türelmetlenkednie, tudta, hogy az ő várakozásuk nem mérhető azoknak a szülőknek a szenvedéséhez akik hosszú évekig küzdenek a vágyott gyermekért, a szíve annyi év után szabadon utat törő anyai érzéseivel azonban az esze sem bírt.
Ezen a kora júniusi délutánon ahogy könnyes szemmel hazafelé igyekezett, a hasába erősödő megszokott hónap végi fájdalom megint azt jelezte neki, csalódnia kell. Mire hazaért, minden reményt feladott. Bár még ciklusa szerint korán volt a teszteléshez, Pati mégis úgy döntött, hogy lepisili az otthon várakozó terhességi tesztek egyikét. A negatív tesztet látva könnyebben le fogja tudni zárni erre a hónapra reménykedő vágyait és gyorsabban tovább tud lépni. Igaz ugyan, hogy Titusszal megbeszélték, hogy Pati mindig Titusz jelenlétében fog tesztelni, hogy a fiú véletlenül se maradjon ki a nagy örömből, de Pati ömlő könnyeit törölgetve biztos volt benne, nem lesz itt semmiféle nagy öröm, Titusz legfeljebb egy nagy hisztiből fog kimaradni, az pedig a javára válik. Patinak egyáltalán nem kellett pisilne, meg ugye nap közepe is volt, de ez már kicsit sem érdekelte. Kipréselt magából néhány cseppet, beledugta a Titusz által vásárolt ár-érték arányban legmegfelelőbbnek tűnő tesztcsíkot, majd a fehér lapocskát a wc tetejére dobva kiment kezet mosni. Mikor a tesztet újból a kezébe vette, szíve vadul dobogni kezdett. A teszten volt valami. Csíknak egyáltalán nem volt ugyan nevezhető, egy elfolyt rózsaszín paca volt csak a csík helyén, de Pati minden józanságát összeszedve sem tudta a látott jelenséget negatívnak értékelni. Izgalmában szokása szerint elkezdett fel-alá rohangálni és hol nevetett, hol sírt. A tesztet kirakta a konyhaablakba száradni, a délután folyamán öt percenként odarohant és a napfény felé fordulva hosszasan szemlélte. Beásta magát dr. Google tudástárába és a magáéhoz hasonló bizonytalanul halvány, ámde pozitív csíkokat keresett, amely csíkokból természetesen mind gyönyörű babák születtek. Pati megőrült, semmi kétség. Sírva, nevetve, hadarva felhívta a komolyan dolgozó Tituszt, aki már megszokta Pati érzelmi kitöréseit és a maga csendes, okos módján igyekezett Patit a hullámvasútról leszállítani. Nem járt sikerrel. Pati mielőbbi hazatérésre bíztatta Tituszt, hogy megismételhessék a tesztet - komolyan megígérte, hogy a következőt már közösen pisilik - majd innentől fogva a konyhaablakban állt és hol a rózsaszín pacát, hol a kaput nézte, ahol Titusznak kellett felbukkannia. Titusz azonban azon a délutánon szokás szerint sokáig dolgozott. Pati este fél hétkor türelmetlen és csalódott szívvel kezdett el öltözködni, a közeli kis templomba indult, ahova aznap este elígérkezett segíteni. Néhány fiatallal, lelkes családapával és a plébánossal együtt a következő évi programokat állították össze. A beszélgetés hosszúra nyúlt, Pati a háta közepére kívánta az egészet. Bármennyire is szerette kis közösségét, cseppet sem érdekelte, hogy jövő nyáron hány napos lesz a hittantábor, agya a csík-nem csík kérdés körül forgott. Este tízkor nem bírta tovább. Rövid, zavart búcsúzkodás után, szószerint értve ott hagyott csapot-papot és hazarohant. Otthon a fáradt, nyugodt Titusz várta. Próbálta rávenni Patit a biztosabb eredményt hozó párnapos várakozásra, de Pati ugye már rég túl volt mindenfajta normalitáson. Rögtön két tesztet pisilt. Egy általa vett drágábbat, és Titusz költséghatékony olcsóbb tesztjét. A drága negatív lett, az olcsó ellenben... igen, azon ott volt egy nagyon halvány kis csík, ami a lámpa felé fordítva, hosszan nézve egész jól látszott. " Ilyet én is tudok pisilni Patikám" -ölelte magához Titusz izgatott, kimerült feleségét, Pati azonban már nem kételkedett. Zakatoló szíve egyre biztosabban súgta Neki, egy kicsi élet éppen ezekben a pillanatokban válik eggyé Anyukája testével.
