2010.12.13.hétfő
Múlt héten Titusz és Pati utaztak a metrón és Titusz meglátta a könyvet, amit minden második metroablakon hatalmas plakátok hirdetnek. Titusz azt mondta, állítólag letehetetlen. Pati nem hitt benne, de egy hideg barátságtalan estén megvette a könyvet, hogy Titusz örüljön. Pati nem tudta, hogy maga alatt vágja a fát. Titusz azóta folyamatosan olvas. Olvasott hétvégén a vonaton, amivel hazamentek. Patinak csöndben kellett maradnia és mikor elkezdett hisztizni, mert túl erős volt az ülésfűtés a feneke alatt, Titusz még rá is szólt! Pati lelkesen mutogatta a téli Alföld fagyott szántói felett lustán vadászó madarakat, Titusz olvasott. Olvasott este is, amikor Pati sétálni szeretett volna a varázslatos hóesésben a falu havas utcácskáin és olvasott másnap délelőtt is, amíg Pati Titusz hatéves unokaöccsével hóembert épített az udvaron. Titusz anyukája megmutogatta Patinak a családi fotókat. A pár hónapos kis Titusz pizsamában, huncut mosollyal vigyorgott a megfakult képekről Patira, a felnőtt Titusz közben a kanapén végignyúlva olvasott és ügyet sem vetett Pati kis "de cuki voltál Titusz" sikkantásaira. Titusz olvasott hazafelé a vonaton és este otthon is.Amikor Pati készülődni kezdett, hogy meggyújtsák az adventi koszorún a harmadik gyertyát, Titusz letette ugyan a könyvet, ám amint fellobant a három lángocska és Pati abbahagyta az éneklést, Titusz azonnal újból olvasni kezdett-gyertyafénynél. Pati az este hátralévő részében jobb híján filmet nézett. Titusz most is olvas. Ha Pati elkezd beszélni, Titusz fel sem néz, csak ujjával követi a sorokat, hogy össze ne keveredjen Pati miatt. Pati unatkozik. A könyv nagyon vastag, Titusz nagyjából a felénél tart...